Oldalak

Illat horoszkóp


Tudtad? Annak ellenére, hogy az ’illat’ kifejezést kellemes érzetekre használjuk, valójában az is csak szag? Vagyis gáznemű anyagok által keltett érzet, amit illóolajok tesznek illatossá. Az állatvilágban a szaglás szerepe a túlélésért vívott küzdelemben kiemelkedő: az ellenséget épp úgy a szaga alapján azonosítják, mint a barátságos, szexuális aktusra hajlandó ellenkező nemű állatot. Épp így vagyunk ezzel mi, emberek is. Fizikailag kizárt, hogy hosszabb időt együtt éljünk olyasvalakivel, akinek nem bírjuk a szagát.

A férfiaknak pedig azért jó majdnem mindenkivel, mert a szaglásérzékenységük lényegesen rosszabb, mint a nőké. Az illatok és szagok egy részét egyáltalán nem, vagy alig érzik. Ennek ellenére a nők mégis odafigyelnek arra, hogy az illatuk harmonizáljon a személyiségükkel.

Jó irányban indul el az, aki a tökéletes illatát az asztrológiai jegye alapján próbálja meg „kiszagolni”, hiszen a bolygók rányomják a "szaglenyomatukat" is szülötteik egyéniségére.


Kos nő: energikus, tüzes, gyors, szenvedélyes, robbanékony, friss és aktív. 
Ehhez mérten olyan illat illik hozzá, amelyik hasonló jellemzőkkel bír – a romantikus, 
virágos illatok igencsak távol állnak tőle. A csillagjegy szülöttjei a minél merészebb 
annál jobb elv alapján választják ki az ideális parfümöt. 
Ajánlott illatok: ciprus-gyümölcsös és orientális-virágos illatcsaládok

Kos férfi: dinamikus és temperamentumos. Egyéniségükhöz leginkább az intenzív illatok illenek, melyek
fajsúlyosak, karakteresek, főként fűszeres illatok, ezek kétséget kizáróan azonnal elárulják lehengerlő
temperamentumukat. Ajánlott illatok: orientális-fás illatcsalád

Bika nő: kényelmes, nyugodt, érzéki, erotikus és szereti az értékes holmikat 
– parfümből is valószínűleg többet birtokol.Kedveli az átható, dús és szinte 
megfogható illatokat, az egzotikusan csábító aromák kompozícióját. 
Nyugodt egyéniségével legjobban a kellemes, virágillatú parfümök és illatok 
harmonizálnak. Ajánlott illatok: virágos-gyümölcsös illatcsalád

Bika férfi: hozzá az egyszerű, ugyanakkor fajsúlyos, erőteljes illatok illenek, melyek tökéletes melegséget
és nyugalmat sugallnak. Ajánlott illatok: fás-ciprusos illatcsalád

Ikrek nő: kíváncsi, nagyon jó humorú, nyitott, társasági lény, aki imád beszélni, 
és igencsak mozgalmas életet él. Szereti a változatosságot, szívesen és gyakran 
próbál ki valami újat. Ez igaz a parfümjeire is, gyakran váltogatja azokat, mindig 
vágyik az újdonságra. Egyéniségével a könnyű, friss, virágos illatok harmonizálnak. 
A könnyed, fiatalos parfümöket kedveli, amelyek az "élni jó" frissességét és 
pajkos játékosságot sugallnak.  Ajánlott illatok:  virágos-zöld illatcsalád

Ikrek férfi: az élénk és szellős illatokat szereti, melyek remek összhangban vannak az Ikrek változékony
hangulatával. Ajánlott illatok: aromás-zöld illatcsalád.

Rák nő: család-centrikus, romantikus, álmodozó, szeszélyes és hangulatember.
Érzelem-gazdag, romantikus egyéniségéhez a vizes, könnyű illatok illenek. 
Kedvenc parfümje nőies melegséget és érzékiséget sugároz. Olyan parfüm, 
ami ugyan visszaadja a klasszikus nőiességet, de modern érzésekkel átszőve, 
több rafinériával és több finomsággal. Ajánlott illatok: virágos-aqua és citrus-aromás illatcsaládok

Rák férfi: választását is jelentősen befolyásolják érzelmei, hangulatai. Általában kedveli a klasszikus illatokat, romantikus, meleg és mámorító aromával. Ajánlott illatok: fás-virágos-animális illatcsalád.

Oroszlán nő: imádja a luxust, a fényűzést, a királyi pompát. Elegáns, kitűnni vágyó, 
ezért nem szívesen használ tömegillatot, a minőségi, luxusillatokat kedveli. 
Parfümökben az egyedi, hangsúlyos és figyelemfelkeltő aromákat szereti. 

Ajánlott illatok: virágos-aldehides illatcsalád

Oroszlán férfi: szintén a rafinált, ugyanakkor kifinomult illatokat részesíti előnyben, melyek életerőt és
energiát sugároznak, hódítást és ellenállhatatlan vonzást keltenek. Ajánlott illatok: fás-zöld illatcsalád.

Szűz nő: gyakorlatias, praktikus, tisztaságszerető, ezért az úgynevezett 
„szappanillatok” számítanak a kedvencei közé (ezzel is a tisztaságát hangsúlyozza). 
Egyszerű érzékiségéhez az enyhe, finom, nőies parfümök illenek, olyan illat, ami 
elég ahhoz, hogy észrevegyék, de mégsem túl hivalkodó. Kerüli a tolakodó 
parfümöket, a tartós, ugyanakkor könnyű illatokat részesíti előnyben, melyek 
egyszerre erőteljesek és játékosak. 
Ajánlott illatok:  virágos-rózsa-viola és virágos-ámbrás illatcsaládok

Szűz férfi: kedvenc parfümje tiszta friss, mégis időtlen, eredeti illat. 
Ajánlott illatok: aromás-friss illatcsalád.

Mérleg nő: békés, finom, szép, nagyon jó az ízlése, harmonikusan öltözik, 
odafigyel a részletekre. Kedvenc parfümje kiegyensúlyozottan nőies, édeskés, 
ami szinte egy finom süteményre emlékeztet. 

Ajánlott illatok:  virágos-gyümölcsös illatcsalád

Mérleg férfi: szinte már a bölcsőből hozza magával a flörtölés tudományát, kifinomult ízléséhez a
könnyed és légies illatkompozíciók illenek. Ajánlott illatok: citrus-aromás illatcsalád.

Skorpió nő: érzéki, szenvedélyes, hódító, különleges – így illatai is mélyek, 
melegek, hangsúlyosak. A temperamentumához az édeskés, csábítóan titokzatos, 
az örök nőiességet megtestesítő illatok illenek. A tömény, fajsúlyos illatok fokozzák rejtélyességét, kiismerhetetlenségét, a ki nem mondott szavak, a talányok felébresztik 
a képzeletet és a vágyat. Ajánlott illatok: orientális-vanília illatcsalád.

Skorpió férfi: Amilyen provokatív, olyan kedvenc parfümje is: kétértelmű, szikrázó, érzéki, és tele
van ellentmondásokkal, akárcsak az igazi Skorpió. Ajánlott illatok: orientális-fougére illatcsalád.

Nyilas nő: friss, energikus, sportos, szereti a kihívásokat, a társaságot, az 
embereket. Olykor hajlik a búskomorságra, bár alapvetően optimista típus. 

Temperamentumos egyéniségéhez a fás, virágos, könnyed illatok illenek, 
melyek egyszerre klasszikusak és sportosan elegánsak.

Ajánlott illatok: ciprus-virágos és orientális-fás illatcsalád.

Nyilas férfi: a nagyvilági Nyilas férfi illata sugárzó fiatalságot áraszt, jelképezve mindazt, ami e jegy "erősebb" képviselőjének sajátossága, aki felül akarja múlni önmagát, aki számára nem léteznek tabuk,
és nem rejti véka alá az érzéseit. 
Ajánlott illatok: fás-fűszeres illatcsalád.

Bak nő: igencsak konzervatív, ambíciózus, visszafogott, anyagi biztonságra 
törekvő, nem hivalkodó, hűvös és távolságtartó. Valószínűleg erőteljes, 
klasszikus illatot választ, ami illik a sminkjéhez és a ruhájához. 

Ajánlott illatok: orientális-fűszeres illatcsalád.

Bak férfi: a hagyományosan klasszikus, hűvös illatokat kedveli, amelyek szolid hatást kölcsönöznek,
ugyanakkor mégis erőt és eleganciát sugallnak. Ajánlott illatok: aromás-fougére illatcsalád.

Vízöntő nő: független, játékos, különc, extrém és extravagáns, igazi lázadó, 
aki kedveli a szokatlan dolgokat, és nagy a szabadságvágya. Különleges 
nőként különleges parfümöt is igényel. Illatban is a szokatlant, az egyedit kedveli. 
Szereti a könnyű, pezsgő, fiatalos parfümöket, amelyek ravaszul és finoman 
körüllengik, s amelyet ha valaki megérez, azonnal tudja, csak ő lehet.  

Ajánlott illatok: virágos-fás illatcsalád.

Vízöntő férfi: kedvenc parfümje felér egy függetlenségi nyilatkozattal, dinamikus, friss és lendületes illat.
Ajánlott illatok: aromás-aqua és fás-aqua illatcsalád.

Halak nő: álmodozó, idealista, romantikus, érzelmes és érzékeny, a racionalitás 
távol áll tőle. Egyéniségéhez a finom, lágy, áttetsző illatok illenek. Kedvenc parfümje 
olyan, mint egy csodálatos álom, amelyet ébredés után sem lehet elfelejteni. 

Ajánlott illatok: virágos-gyümölcsös illatcsalád.

Halak férfi: hozzá valami olyan sejtelmes illat passzol, ahol a különböző illatjegyek között nincs határ.
Az összetétel így szabadon keveredhet egymással, teljesen egyedi illatot alkotva használóján.
Ajánlott illatok: orientális-fűszeres illatcsalád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése